Küldöttgyűlés 2018.05.24.

Az idén esedékes tisztújítás második lépéseként május 24-én az új összetételű Küldöttgyűlés a szokásos feladatai mellett megválasztotta a Szövetség tisztségviselőit is a következő 5 éves periódusra.

Az újonnan megválasztott küldöttek és meghívottak részvételével ismételten az MTA Agrártudományi Központ Mezőgazdasági Intézete adott otthont a tisztújítás második szakaszát jelentő 2018. évi Küldöttgyűlésnek. A megjelenteket elsőként Takács Géza köszöntötte levezető elnöki funkciójában, majd Dr. Balázs Ervin akadémikus főigazgató meleg szavakkal üdvözölte a vetőmagszakma képviselőit.

Ezt követően Takács Géza elnök számolt be az elmúlt 5 év szakmai tevékenységéről, a Szövetség pénzügyi helyzetéről és a Szövetség előtt álló feladatokról. Az elnöki előadást követően Kovács István a Felügyelőbizottság nevében értékelte az elmúlt év pénzügyi vonatkozásait, és a Küldöttgyűlésnek elfogadásra javasolta a 2017. évi mérleget. A küldöttek határozatilag elfogadták a beszámolókat, a tagdíjfizetés miatti tagkizárásokat, valamint a mérleget.

Ezt követően dr. Kator Zoltán levezetésével kezdetét vette a szavazás, melynek eredményeként az elkövetkező 5 évre ismételten megválasztották a szövetség elnökének Takács Gézát, alelnököknek Cs. Nagy Istvánt, Földesi Lászlót és dr. Vida Gyulát. Az előterjesztett ötfős Felügyelőbizottság és Etikai Bizottság, valamint a 18 fős Elnökség személyi módosítás nélkül megkapta a küldöttek egyhangú támogatását.

A szavazások és a szünetben sorra kerülő hagyományos közös fotózás után Dr. Potori Norbert (AKI, kutatási igazgató) előadása zárta a Vetőmag Szövetség rendezvényét, amiben áttekintést kaphattunk az Európai Unió 2021 utáni agrártámogatási rendszerének jelenleg ismert főbb elemeiről.

          © VSZT 2015. | © Web:

A böngésződben cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk