Termékpálya Taggyűlések 2018.04.19.

Az ötéves mandátumok lejártával a Vetőmag Szövetségben kétlépcsős tisztújításra került sor, melynek első lépéseként április 19-én Termékpályák szerinti Taggyűléseket tartottunk.

Napra pontosan 5 évvel az előző taggyűlést követően az Intézet nagytermében gyűltek össze az ágazat szereplői. Minden tag meghívást kapott, és szép számmal képviselték magukat a három termékpályába tömörülő magánszemélyek és a cégek képviselői. Az elmúlt években a szekciók és a küldöttgyűlések résztvevői közül kezdett kirajzolódni az a személyi kör, akik jelenlétükkel és aktív tevékenységükkel elő tudták mozdítani a közös érdekképviseleti munka sikerét.

Az év elején meginduló jelölési folyamatban a VSZT vezetősége figyelembe vette ezeket a tapasztalatokat és igyekezett minden tisztségre agilis szereplőket javasolni. A jelöltállításnál és a testületek kialakításában fontos szempont volt a fiatalítás, és a közös ágazati érdekképviseleti feladatok iránti elkötelezettség. Az összevont Termékpálya Taggyűlések elsődleges célja a küldöttek és pótküldöttek megválasztása volt.

Az elmúlt öt év gyakorlati tapasztalata azt mutatta, hogy Szekciók, a Termékpálya Bizottságok és az Elnökség munkájának folyamatosságát nagyban elősegíti, ha póttagok biztosítják az évek során esetlegesen megszűnő vagy átalakuló cégek képviselőinek kieséséből adódó létszámcsökkenés automatikus pótlását. A vertikális felépítésű termékpályák és a horizontális elrendeződésű Szekciók összhangját nem egyszerű megteremteni, de minden területen érvényesíteni kell a különböző termékpályák egyenlő arányú megjelenési lehetőségét.

A taggyűlésen megválasztott hatfős Jelölő Bizottság mandátuma a Küldöttgyűlés jelölési eljárásának végéig tartott. Megválasztották a Termékpálya és Szekció Bizottságok tagjait, póttagjait, valamint jelölteket állítottak a szövetség Elnökségébe is. Az új testületek a taggyűlés szünetében megtartották első alakuló ülésüket, ahol megválasztották a bizottsági elnöküket.

          © VSZT 2015. | © Web:

A böngésződben cookie-kat (adatfájlokat) tárolunk a felhasználói élmény javítása érdekében. További információk